r e n d e z ő: ANTHONY MINGHELLA
f o r g a t ó k ö n y v: ANTHONY MINGHELLA, PATRICIA HIGHSMITH (regény)
s z e r e p l ő k: MATT DAMON, JUDE LAW, GWYNETH PALTROW, CATE BLANCHETT, PHILIP SEYMOUR HOFFMAN, JACK DAVENPORT
m ű f a j: DRÁMA, KRIMI(?), THRILLER
Mert minden ezzel kezdődött, és majd valamikor valószínűleg ezzel a gondolattal is ér véget a rajongás a mozi iránt, bár a 'véget ér' pillanatot most nemhogy nehezen, hanem egyáltalán nem tudom még csak elképzelni sem. És ezzel - tény, megszámlálhatatlanul sokan lehetnek ugyanígy - a gondolattal kezdődhet el valami, amire most még nincs, nem is lehet válasz. Vagy talán majd évek múltán találok rá valamilyen, szörnyen elcsépelt magyarázatot, mely szerint szükségszerű volt eme blog, mert gyermeki valóm nem volt képes szembenézni a való élettel.
De egy szó mint száz, ez a film olyan mély benyomást gyakorolt rám, mint előtte soha egyetlen egy sem, és ezért kell, hogy ennek a filmnek a bemutatásával kezdjem el nagyszabású tervem (legalábbis magamhoz képest) megvalósítását:
The Talented Mr. Ripley
Lépjünk tovább a film tényeit, mert akit kicsit is érdekel az, amit a mozi közvetít, annak semmi szüksége arra, hogy leírjam a cselekményt, ez itt -bármilyen kiábrándító is, elsősorban saját magamnak szól, másodszorban pedig azoknak akik túllépnek a hétköznapi értelemben vett realitáson. Mr. Ripley valóban rendkívül tehetséges, bármilyen fájdalmasan hangzik is. A cím nem akar többet mutatni, mint ami a történet; a néző maximálisan kielégülhet a film végére, ha elég intelligens ahhoz, hogy megértse a film legfőbb mondanivalóját: nem lehetsz más sohasem, mint, aki vagy. Egyszerű, de mégis összetett, mert ahhoz, hogy átérezhessük azt a kínt, amit - a nyilvánvalóan nem ép elméjű - Ripley érez, ahhoz végig kell kísérnünk itáliai útját, figyelnünk kell a párbeszédekre és a zseniálisan megformált karakterek apró rezzenéseire. Ez a film épp attól tud maradandó nyomot hagyni bennünk, hogy Ripleyt szánjuk vagy éppenséggel kővé dermedve csodálkozunk a kegyetlenségén, és valahol a szívünk mélyén megértjük őt. Megértjük, mert tudjuk, hogy mennyire nehéz önmagunknak lenni egy ilyen álszent és igazságtalan világban, amelyben élünk, mennyire nehéz olyan tudattal élni az életünket, hogy semmik vagyunk, nem vagyunk elég jók. Félni attól, hogy kik vagyunk, kik lehetnénk, és leszünk. Ami valójában talán az egyik legfájdalmasabb, leghatalmasabb félelem, ami eluralkodhat az emberen, és amivel emberként találkozhatunk. Sokszor érezhetjük azt, hogy 'állj, ne tovább'. Sokszor gondoltam, hogy megkegyelmezek a főhősnek, és élhet boldogan rémséges tettei ellenére. De a film nem lehetett ennyire banális, mert be kell látnunk, mire a fények felvillannak a teremben, hogy ez nem egy álom, hanem a valóság, egy gyilkos valósága.
Egy gyilkos tragédiája.
De egy szó mint száz, ez a film olyan mély benyomást gyakorolt rám, mint előtte soha egyetlen egy sem, és ezért kell, hogy ennek a filmnek a bemutatásával kezdjem el nagyszabású tervem (legalábbis magamhoz képest) megvalósítását:
The Talented Mr. Ripley
Lépjünk tovább a film tényeit, mert akit kicsit is érdekel az, amit a mozi közvetít, annak semmi szüksége arra, hogy leírjam a cselekményt, ez itt -bármilyen kiábrándító is, elsősorban saját magamnak szól, másodszorban pedig azoknak akik túllépnek a hétköznapi értelemben vett realitáson. Mr. Ripley valóban rendkívül tehetséges, bármilyen fájdalmasan hangzik is. A cím nem akar többet mutatni, mint ami a történet; a néző maximálisan kielégülhet a film végére, ha elég intelligens ahhoz, hogy megértse a film legfőbb mondanivalóját: nem lehetsz más sohasem, mint, aki vagy. Egyszerű, de mégis összetett, mert ahhoz, hogy átérezhessük azt a kínt, amit - a nyilvánvalóan nem ép elméjű - Ripley érez, ahhoz végig kell kísérnünk itáliai útját, figyelnünk kell a párbeszédekre és a zseniálisan megformált karakterek apró rezzenéseire. Ez a film épp attól tud maradandó nyomot hagyni bennünk, hogy Ripleyt szánjuk vagy éppenséggel kővé dermedve csodálkozunk a kegyetlenségén, és valahol a szívünk mélyén megértjük őt. Megértjük, mert tudjuk, hogy mennyire nehéz önmagunknak lenni egy ilyen álszent és igazságtalan világban, amelyben élünk, mennyire nehéz olyan tudattal élni az életünket, hogy semmik vagyunk, nem vagyunk elég jók. Félni attól, hogy kik vagyunk, kik lehetnénk, és leszünk. Ami valójában talán az egyik legfájdalmasabb, leghatalmasabb félelem, ami eluralkodhat az emberen, és amivel emberként találkozhatunk. Sokszor érezhetjük azt, hogy 'állj, ne tovább'. Sokszor gondoltam, hogy megkegyelmezek a főhősnek, és élhet boldogan rémséges tettei ellenére. De a film nem lehetett ennyire banális, mert be kell látnunk, mire a fények felvillannak a teremben, hogy ez nem egy álom, hanem a valóság, egy gyilkos valósága.
Egy gyilkos tragédiája.
